(1927. augusztus 1. Balmazújváros – 2003. június. 29. Győr)

Ismét búcsúznak a Vasutas Természetjárók! Megint kevesebben lettünk egy turista egyéniséggel.

Szabó István a Győri Szakosztály vezetője 2003. június 29.-én egyedül indult el egy ismeretlen útra és nem váltott retúr jegyet. Elment csendben egyedül.

Pedig ő mindig társasággal szerette járni a világot. Akkor is amikor kezdetben aktív futbalistaként hosszú éveken keresztül sikeresen kergette a labdát a debreceni Lokomotív csapatában. Akkor is mikor később abbahagyta a labdarúgást és levonult a pályáról – ahonnan magával hozta a „Pamacs” becenevet és a mozgás szeretetét – majd csatlakozott a vasutas természetjárók népes táborához. Ezzel párhuzamosan teljes lendülettel munkálkodott a Debreceni Vasútigazgatóság Természetjáró Szakosztályának megszervezésén. Munkáját 1976 szeptemberében siker koronázta, amikor a Hajdú-Bihar megyei Sportbizottság hivatalosan is engedélyezte a Szakosztály működését. Az akkor 30- fővel indult csapat létszáma évről évre növekedett, ahogyan egyre szebb izgalmasabb túrákat szervezett a tagságnak. Sokuknak ő mutatta meg a természet sokszínűségét. Az erdők, mezők, hegyek-völgyek igazi szépségét. Mindenkit megtanított a túrázás szeretetére. Vele jutottunk el a Salgóvárba, a Somoskői bazaltömléshez, a Pilisbe a Rám-szakadék vadregényes vízfolyásos, sziklás völgyébe, vagy a Holdvilág-árok „égbenyúló” létra mászó turista ösvényeire. De Vele jártuk be a Gemenci-erdő szelíd útjait is csakúgy, mint a Soproni hegyek erdeit és számtalan szebnél-szebb táját gyönyörű kis Hazánknak. Azonban 1980-ban az alföldi síkságról szíve áthúzta az ország nyugati vidékére ahol közelebb voltak az erdők, a hegyek, a folyók és a tavak is. De ott is változatlan lendülettel vitte tovább a túrabotot Józsa Laci bácsi mellett. Majd 1995-től amikor elődjétől, Tóth Istvántól átvette a Győri MÁV-DAC Természetjáró Szakosztály vezetését az utolsó pillanatig lelkesen irányította csapatát. Szebbnél szebb túrákra, országunk szinte valamennyi tájegységére, de a környező országok nevezetesebb helyeire is elvitte a győri turistákat. Nem pihent, mindig szervezett, mindig tervezett. Aktív turista, túravezető, jó barát, mindig víg kedélyű „jó haver” volt ő. Akármerre jártunk vele, percek alatt vidám hangulatot teremtett maga körül és a helybeli emberekkel is néhány mondat után olyan baráti viszonyt tudott kialakítani, mintha barátok között járna. Áldozatos munkája eredményeként – hét éves működése alatt – a klubélet megélénkült, a túrák száma jelentősen megnőtt és a taglétszám is megháromszorozódott. Legkedvesebb helyei a Szlovák-Paradicsom vadregényes szurdokvölgyei és a Magas-Tátra csodálatos bércei voltak, de a Rám-szakadékot, a Dunakanyart, a Mátrát, a zempléni és a nógrádi hegyeket is nagyon kedvelte.

Egész élete során a turizmus és a természet szeretetének elkötelezett híve volt. Több évtizedes munkájával számos címet és oklevelet vehetett át, melyek szintén őrzik emlékét az utókor és az újabb turista nemzedékek számára: 1978-ban az „Erdők védelmezője” címet érdemelte ki; 1979 és 1994 között a Társadalmi Erdei Szolgálat 5, 10, 15, 20 éves törzsgárda jelvényeit kapta; Aranyjelvényes Túravezető, többszörös VTSZ bronz- és ezüst jelvényes, 2002-ben pedig a „Győr-Moson-Sopron Megye Természetjárásáért” díjat vehette át.

            Kedves Pista! most már egyedül járod a turisták égi ösvényeit. Békés és nyugodt túrautat kivánunk Neked! Mi pedig tovább haladva az általad is sokszor bejárt utakon mindig jó szívvel emlékezünk Rád.

Debreceniek,Győriek, valamennyi turistatársaid, mindazok akik ismertek Téged.